Jessica T. More

Teljes név: Jessica Tina More
Nem: Nő
Faj: Démon
Kor:16 (+228)
Születési idő,hely: Olaszország,Firenze,1767.május 13


Belső:Nem vagyok egy makulátlan virágszál, nem vagyok annyira kedves sem, mint amilyennek lennem kellene ahhoz képest, ahogy kinézek. Kegyetlennek mondhatnak, pedig talán annyira nem is vagyok az. Egy egészen kicsit kedves is tudok lenni, s egész jó színész vagyok azt hiszem. Könnyet átverek akárkit, s nem jelent gondot szinte senki sem.

Külső:Alig vagyok magasabb 168 cm-nél, s magasságomhoz híven, vékony alkatú vagyok. Hosszú hajam hol szőke, hol barna. Nem igazán érdekel, mit mondanak mások. Nekem ez a két szín tetszik, s senki véleménye nem számít már egy ideje. Legtöbb esetben elegáns cuccokban feszítek, csinos, ápolt


Anya teljes neve:Petra Hannah More
Anya foglalkozása:takarítónő
Apa teljes neve:Például:Robert More
Apa foglalkozása:Például:kovács
Testvérek:Gabriel More a bátyám
További fontos család tag:nincs

1767 tavaszán láttam meg a napvilágot, szüleim második gyermekeként. Nem tudom még is mi volt a szándékuk velem, de valahogy tudtam, nem tartozom közéjük. Legalább is egy idő után.
Apám mindene voltam, s mikor kicsit nagyobb lettem, s lassan már egymagamban mászkáltam mindenfelé, egy furcsa alakkal találtam szemben magam. Beszélt hozzám, elmondott ezt-azt, s olyan volt számomra, mintha egy új vallásba akart volna bevezetni. Se anyámnak, sem pedig bátyámnak nem beszéltem a furcsa idegenről. Olyan volt ez, mintha csak az én barátom lenne, s csak miattam járkált volna vissza a városkánkba, minden egyes nap.
Tudom, nem vagyok egy olyan törékeny virágszál mint aminek látszom, de akkortájt még más idők jártak. Másabb volt minden, nem olyan mint most. Akkor valahogy nem is gondoltam volna, hogy egyszer majd egy ilyen életet fogok élni, mint amilyen ez is volt. De hát az idők változnak, s semmi sem marad meg ugyan olyannak az ember életében, hiszen a sors, mindig valami rögös utat jelöl ki számára, ami van mikor járható, van mikor járhatatlan, s tele van csábítással. Nos engem most a sötét oldal csábított.
Hiába volt velem bátyám, ez nem sokat segített. Egyre többet mászkáltam el, s szinte a szó szoros értelmében faltam a pasikat, bár a legtöbbjüket kikosaraztam, hiszen még sem vagyok én egy kurtizán. Sokkal inkább egy cserfes aranyos lányka.
De tegyük félre a bátyámat, és a rosszallását azzal kapcsolatban amit teszek, ahogy élek, hiszen már nem voltam olyan kislányka, hogy ne tehettem volna azt, amit akarok. Így hát, elmentem az idegennel, s azt hiszem ez lett a vesztem. Belém fészkelte magát valami… valami régi… valami gonosz… valami olyasmi, amivel még egy ördögűző sem bírt volna el. Kegyetlen, s gyilkos szándékoktól vezérelt valami volt ez. Én magam is jelen voltam ebben a testben, az én testemben, de az a valami a háttérbe szorított. Nem engedett érvényesülni. Minden rémséget láttam amit elkövetett. Hallottam az emberek sikolyait, mint irgalmat kérnek, ám mégsem tehettem semmit sem. Lassan már nem érdekelt semmi sem. Behódoltam a belém zárt erőnek, s elhittem hogy magam vagyok a gonosz, a boszorkányokhoz hasonlítottam magam, ám mindig vigyáztam ne bukjak le.
Az évek múltak, s lassan századok lettek belőle, s én magam voltam az, ki gátat akart szabni mindennek, hiszen örök fiatal külsőm mindig megmarad.
Egy napon, hogy világjárásom véget ért, hogy hatalmam növekedett, hiszen a démonom már egy cseppet sem volt elzárva, hiszen behódoltam, s élveztem azt amit tesz. A gonoszságot, a gyilkolást, s minden egyéb apróságot, ami vele volt kapcsolatos. Hamar beleszerettem a hatalom ízébe, s hogy aki meglátja igaz valóm, retteg tőlem.
Egyszer, egy tavaszi napon, úgy gondoltam, meg kell ünnepelnem emberi valóm születését. Így hát, találomra kiválasztottam egy embert. Manipuláltam elméjét, s egy épületbe vezettem. Teljesen nyugodtnak tűnt, ám még is fegyvert szegezett fejéhez, s meghúzta a ravaszt. A körülötte lévő emberek pánikba estek, én pedig csak sütkéreztem félelmükben.
Most itt vagyok, ebben a városban, hol annyi sok lélek vár rám, kiket el kell intéznem, és még valaki… Gabriel… megleltem bátyámat, s talán többet el sem engedem. Talán rájön, arra mi is vagyok… vagy talán már hosszú évek óta tudja mi is vagyok? Majd kiderül. Ám egyelőre élvezem a város szépségét, az emberek bujaságát, mindent mi örömet szerez nekem.